Gyurcsány nyakatekert logikával érvel Ukrajna EU-tagsága mellett

„Érdeke-e Magyarországnak, hogy az EU utolsó bástyája legyen?” – tette fel a kérdést a DK elnöke közösségi oldalán.

Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté közleményében kemény szavakkal illeti a miniszterelnök bejelentette népszavazást.
Az LMP közleménye szerint az Orbán Viktor által bejelentett népszavazási kezdeményezés figyelemelterelés. „Ennek a lépésnek a társadalmon belüli indulatok szításán mellett
egyetlen célja lehet, ez pedig a figyelemelterelés a Pegasus-ügyről.
A kormány kutya kötelessége lenne érdemben részt venni a nemzetbiztonsági bizottság ülésén és feltárni a lehallgatással, megfigyeléssel kapcsolatos ügy részleteit. Felszólítjuk a kormányt, ne tereljen, hanem adjon egyenes választ arra, hogy törvénytelen eszközöket bevetve figyeli-e meg az általa ellenzékinek tekintett újságírókat, közszereplőket, üzletembereket, politikusokat!” – írják Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökei.